A zilahi iskola idejének és módjának keletkezését pontosan nem ismerjük. Nem is ismerhetjük, mert az egyházi levéltár 1703 augusztus 27-én leégett. Az iskola történetével foglalkozók az iskola „alapítását” működésének kezdeti időpontját mindjárt a protestáns vallásra való áttérési időpontra teszik, a XVI. század első felére, úgy 1527- 1530 közötti időre. Ady Endre 1892-től volt a zilahi református kollégium diákja, ahol 1896 júniusában jelesre érettségizett. Itt írta első verseit is. Egykori iskolája visszaszolgáltatásáért közel két évtizede pereskedik a református egyház. 2019 Októberben a Kolozsvári Táblabíróság elrendelte a per elölről kezdését. Az iskola előtt Ady Endre mellszobra áll. Jelenleg a Wesselényi Református Kollégium épületében a Silvania Főgimnázium székel. A vegyes tannyelvű középiskola igazgatója korábban a ziaruldesalaj.ro portálnak azt nyilatkozta, reméli, hogy az ingatlan nem kerül vissza az egyház tulajdonába. Hasonlóan nyilatkozott Ioan Ciunt polgármester is, aki szerint az épület  a "zilahiaké, románoké és magyaroké egyaránt."  A Zilahi Református Wesselényi Kollégium a per végső kimeneteléig sem vár tétlenül: új épületének alapkövét 2019. november 8-án tették le.